Boszorkák világa

Pasijai:

 1.18.-Brendan

Brendan egy emberi alakban élő warlock volt, aki Prue segítségét kérte, hogy ember maradhasson. Prue eleinte csak segíteni akart neki, ám egy kis idő után kezdték egyre jobban megkedvelni egymást. Sajnos Brendan-nak meg kellett halnia.

 1. évad-Andy

Andy az első évad többi részében volt Prue barátja. Nem új ismeretség az övék, hiszen már régebben is jártak. Prue próbált menekülni a kapcsolat elől egy ideig, mivel zavarta, hogy boszorkány. Andy nem tudta feldolgozni, hogy a barátnője boszorkány, viszont amikor úgy érezte hogy bajban van, mindíg segített neki. Ez került az 1.22-es részben Andy életébe.

 2.05-2.12.-Jack Sheridan

Elég érdekes volt a kapcsolatuk, ami azt illeti... Mintha Prue nem is akarta volna ezt egy kapcsolatnak tekinteni. Az elején Jack mindenhogy próbálkozott, hogy felhívja magára Prue figyelmét, és ez egy idő után sikerült is neki. Prue kezdte megszeretni, de Jack olyan volt, mint egy nagyranőtt ovodás. Prue nem akart rögtön szakítani vele, amikor vmi probléma volt kettejük között, de amikor kiderült, hogy Jack-nek van egy ikertestvére, Prue úgy döntött, más hódoló után néz.

Lake house Charmed-blog Cordelia Chase P3-boszorkák 

Kelly Clarkson Kiwi-wiki Sims  Taylor Swift 

BBforever  

2 szabad hely       Jelentkezz!

Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Újdonságok

Vendégkönyv

 Enter (jelenleg nem elérhető!)

Korábbi designok

Link me!

 
Sorozat

Évadok, részek

Családfa

Hol laknak a lányok?

 Fényképalbum

Hozzám jössz feleségül?

 
Szereplők

 Életrajzok

Képességek

Ilyen volt...ilyen lett

 Átváltozások

Piper és Leo

Phoebe és Cole

A lányok esrenyővel

 Bűbájos koszorúslányok

Tükröm, tükröm...

 
Extrák

Bannerek

Hátterek

Levélpapírok

 MSN ikonok

Poszterek

Sulicuccok

 Nektek (INGYEN!)

Videók

Charmed másképp

Galéria

 
Képek
 
Szórakozás

Kérdezed Phoebe-t!

Promoruhák

 Charmed könyvek

Játék

Nem saját készítésű dolgok

 
Számláló
Indulás: 2005-07-14
 


Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!